Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek

versek...
 
 
Keletkezett töredékek - József Attila
 

Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul:
Aki halandó,
csak halandót szerethet halhatatlanul.



2011. március 3., csütörtök
Nemes Nagy Ágnes - Alázat
 

Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
fejemre a perc lágy, szirupos árja,
a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
magányom mégis csonthéjába zárja.

Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.

De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
– csak már az emlék és valami vágy
fogyó türelmem alján felderengtek.

S mig ülök, hűs hajnali ágyamon,
s mint szemem alját kék lepi a házat,
belenyugodni lassan, bágyadón,
majd megtanít a virradó alázat.



2011. január 17., hétfő
Szabó T. Anna - Tarack
 

A fém, a sár. Nyomul a fém a sárban,
a cél felé. Az ágyú készen.
A csont, a hús. Kocog a csont a húsban,
a szívverésem.

A hang, a füst. Zuhog a hang a füstben,
forog az ég, a tűz szakad.
Én tartasz célra, te lapulok a sárban,
megadom magad.



2010. december 27., hétfő
Gligorics Teréz - Én legyek...
 

Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény…
Legyek a napfény a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként bárhol elhagyod…

Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánj minden csókodat,
Legyek a hullám a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad…
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább...

 



2010. december 18., szombat
Áprily Lajos - A rím
 

Hazája álom és titok,
szem-nem-legelte pázsitok.  

Egyszer csak itt van s mint kis ér,
csilingel és kísér, kísér.

S fürtös csengő lesz: hangpatak,
amelybe új csengés szakad.  

Mentát locsol, szirmot sodor
és illatos lesz, mint a bor.

És mámoros lesz, partot ont,
kurjongató, vidám bolond.  

A mély felé örvénnyel ás,
hogy belenézni: kábulás.  

A fényen tündökölve fut
és fényes tündérvölgybe jut.  

S tó lesz, virágot úsztató,
habnyugtató és tiszta tó.   

Nem ás, nem ont és nem kering -
csak ring s a lelkem benne ring.

 



2010. december 7., kedd
Kölcsey Ferenc - Remény, emlékezet
 


Éltünk rögös határain
Két Géniusz vezet,
S felleg borúlván útain,
Nyújt mindegyik kezet;
De bár tekint bíztatva rád,
Vigasztalást egyik sem ád:
Remény s Emlékezet.

Emlékezet lebegteti
Szárnyát a múlt felett,
S bús képzetekben rengeti
Borongó kebeled.
Múlt kedv után titkon epeszt,
Múlt kín között ismét senyveszt,
S lelkedre hoz telet.

Kéklő lepelben messze jár
Előtted a Remény;
Magához int, de meg nem vár
Tovább tovább lengvén.
S míg lepkeszárnyát kergeted,
Lezúg hiában életed,
S állasz pályád szélén.

Rosszat ne félj, s ne kívánj jót
Múlt és jövő közűl;
Öleld meg a jelenvalót,
Mely játszik és örűl.
S bár ködbe néha burkozik,
De színe gyorsan változik,
Ajkán mosolygás űl.




2010. december 6., hétfő
Reményik Sándor - Az én békességem
 

Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon,
S szívembe egyszer az a béke szállna,
Amelyre szörnyű szomjúsággal vágyom: -
Előbb elzárnám a láda fiába.
Tűnődve rajta, hogy ez hogy esett,
Trónolnék vele a világ felett.
Nagy-óvatosan körültapogatnám:
Hogy hát igazán, igazán nem álom?
Nem riasztja el első mozdulásom?


De aztán végigvinném a világon:
Testvér, testvérem, rokonom, barátom,
Itt, itt a béke, itt van aranytálon!
Itt, itt van mindennek a megoldása,
Szűnjön szívetek szünetlen sírása!


És elrendeznék mindent olyan szépen:
Nem volna sokkal szebb az üdvösségben.



2010. november 9., kedd
Sylvia Plath - Zúzodás
 

Szín fut a tetthelyre, bíborsötét.
A test többi része elmosódik,
Gyöngyház-színben.

Sziklahasadékot
Szív megszállottan a tenger,
Egy üreg az egész tenger tengelye.

Akkora, mint egy légy:
A végzet jele
Lekúszik a falon.

Zárul a szív,
Hátracsusszan a tenger
Letakarva a tükrök.



2010. november 6., szombat
Reményik Sándor - Öröktűz
 

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;
És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven...

 



2010. november 4., csütörtök
Sík Sándor - A sírásról és a nevetésről
 

Nagy csoda ez, hogy két lélekre váltam.
A régi lelkem még most is piros,
Hisz hajdan a hajnalban jártam.

A másikon nagy, sűrű fátyolok.
Minden lépésem egy nehéz csoda,
S minden titok.



2010. október 2., szombat
Sárhelyi Erika - Félúton
 

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

 



2010. szeptember 23., csütörtök
Reményik Sándor - A menekülő
 

Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent, mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok.

 

 



2010. szeptember 12., vasárnap
Erdős Olga – Csak
 

csak lángolva, csak égve
csak apró darabokra tépve
csak pokolra hullva
csak fáklyává gyúlva
csak megrágva-kiköpve
csak ágylábhoz kikötve
csak boldogan lebegve
csak világot feledve
csak sírva is nevetve
csak sírba is temetve
csak csókokat rabolva
csak veszetten vadulva
csak könnyedén, csak játszva
csak hevülten is fázva
csak sosem megpihenve
csak mindig messze menve
csak mindörökké élve
csak együtt sosem félve
csak így éljünk, ha mered:
csak egy tét van: az életed!

 



2010. szeptember 7., kedd
Ásványi Tibor (haiku)
 

hajnalhasadás
az őszben fázó varjú
romantikája

 



2010. szeptember 3., péntek
Illyés Gyula – Gyönyörű, gyönyörű
 

Hátam mögött – szívem is hallja
törik az őszi fű
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös őszi táj ez a szív
de ha Nap besüt
üveges lombja fölragyog
tündöklik mindenütt.



2010. augusztus 2., hétfő
Kányádi Sándor – Felemás őszi ének
 

Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.




2010. július 30., péntek
Csorba Győző – Szépség
 

A kórus tagjai más-másneműek –

Ezer évig csiszolt kavics
tegnap bomlott virág
pillanatig létező égi kép
játékos kiscicák
magasztos eszmékért csatába szállók
önnön testükkel éhet oltók
szobrok zenék
versek
lányok fiúk
természetes
és nem természetes csodák –

És felőlük nap árad
és teljesség és meleg árad
és közelükben
hálával fulladásig megtelünk.



2010. július 24., szombat
Petri György - Mosoly
 

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
Mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
Az erkélyen reggelente leszívott
Első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
Persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
De az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
A nézés gyönyöre, hogy minden látvány
A maga más-más módján színöröm:
Egyforma szép a szurok és csurgatott méz,
És egy kazánház tekergő csövei
Burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizzöldje kék fenyők közt
És a levegő üveghitege. Egy eldobott
Üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
Összevissza szálldogálása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
egy szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
És a piacon a halárúsnő pontyvértől és harcsanyáltól
Iszapos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.